Sikeresen zárták az OSZKTV fordulóját a kisvárdai Tessedik tanulói

folder_openHírek

Március 18-án egyszerre nyolc régióban került sor az Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny regionális fordulójának megrendezésére.
Szent Bazil Középiskola Sikeresen zárták az OSZKTV fordulóját a kisvárdai Tessedik tanulói Hírek

Az észak-alföldi régió színhelyéül Debrecen szolgált, ahol iskolánkat hét lelkes 9. évfolyamos diák képviselte humán tantárgycsoportból. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, hiszen minden évben jeleskednek a kisvárdai Tessedik Sámuel Szakképző Iskola és Gimnázium tanulói a regionális versenyeken rendkívüli eredményekkel. Külön öröm számunkra, hogy megyénkből csupán a mi iskolánk jutott tovább erre a megmérettetésre.
Idén a régió legjobbjai között a 6. helyezést tudhatja magáénak Varga Attila 9. évfolyamos vendéglátó eladó szakos tanuló. Őt követte Sipos Dóra, szintén vendéglátó eladó szakos diák, majd a középmezőny helyezettjei következtek: Ferenc Anikó, Fehér Rebeka, 9. évfolyamos vendéglátó eladó szakos tanuló, Kasza Vivien, Volkó Anita 9. évfolyamos eladó szakos diákok és Székely Miklós Patrik 9. évfolyamos vendéglátó eladó szakos tanuló.
Olyan élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtak a versenyzők, amelyek a későbbiekben arra sarkallja őket, hogy még elszántabban készüljenek a jövő évi OSZKTV-re. Diákjaink nagyon örültek annak, hogy az izgalmas perceket követően egy kis városnézésre, sétára is jutott idő Debrecen város központjában.
Teljesítményükhöz és elért eredményeikhez szívből gratulál az iskola vezetősége és tanári kara. További munkájukhoz kitartást és sok sikert kívánunk!
Balázs Anita, felkészítő tanár
„Nagyon örülök az elért eredményemnek, büszke is vagyok magamra, na meg az osztálytársaimra is. Bízom benne, hogy jövőre még jobb helyezésem lesz. Tetszett a verseny légköre és megszervezése, finom ebédet kaptunk. Nagyon izgultam, ígéretet tettem magamnak, hogy jövőre még ügyesebb leszek.” (Sipos Dóra, 9. évfolyamos Vendéglátó eladó szakos tanuló)
„Az odautazás is kellemes hangulatban telt, oldottuk a feszültséget azzal, hogy sokat beszélgettünk, de közben kérdezgettük egymást a témakörrel kapcsolatban. Örülök a helyezésemnek, bár jobban is sikerülhetett volna. Tudom, mik voltak a hibáim, tanultam belőlük, igyekszem a hiányosságaimat pótolni, hogy jövőre az első három helyezett között legyek.” (Volkó Anita, 9. évfolyamos Eladó szakos tanuló)
Képeket még itt találhatsz: http://bit.ly/26reQlb

Tags: ,
Menü