A kisvárdai Bazilosok ma történelmet írtak!

folder_openHírek, Versenyereredmények

Hogy mi is történt ma? Nézzük először is a számokat.
2200 tanuló indult 3 tantárgycsoportban, ebből a humán tantárgycsoportban, ahol a kisvárdai Szent Bazil Görögkatolikus Technikum 3 tanulója, Tángyes Szidónia, Varga Barbara, Várszegi Ádám versenyzett 787-en vettek részt az iskolai előfordulóban. Ebből 137-en mentek tovább a regionális fordulóba és ma 21-en állhattak oda a döntőben, hogy összemérjék történelem és irodalomtudásukat.
Bazilosaink és felkészítő tanáruk, Balázs Anita 512 kilométert utazott 6 órán keresztül, hogy a januártól 4 hónapon keresztül a felkészülésbe fektetett több száz munkaórájuk gyümölcsét learassák a mai napon. Az elmúlt hetekben csak az alvással töltött óraszámuk kapcsán nem tudnánk ilyen nagy számokban beszélni.
Ezek voltak az adatok. És lássuk, hogy mik vannak a számok mögött.
Van itt három vidéki fiatal, 16-17 évesek, a kisvárdai Szent Bazil tanulói. Szakmát tanulnak, ahol a fő hangsúly a szakmájukhoz kötődő elméleti és gyakorlati tantárgyakon van. A történelem és a magyar nyelv és irodalom még csak nem is vizsgatárgyaik. És mégis elérnek a „világ tetejére”.
A kreativitás, tudás és motiváció nem földrajzi hely függvénye. Sokszor tévesen azt hisszük, hogy mert nagyobb, népszerűbb, újabb attól jobb egy iskola.
Egy iskola nem ezektől a dolgoktól jó. Nálunk a Bazilban figyelembe vesszük, hogy nem minden gyerek tud ugyanúgy tanulni, a diákok érdekeit priorizáljuk, több praktikus tudást tanítunk, több egyéni figyelmet kapnak a diákok és valódi kapcsolat és közeli viszony van a tanárok és diákok között.
A mai nap sikere a tanításba vetett hitünk örömünnepe.
Leírni is öröm:
Ma az OSZKTV országos döntőjében VÁRSZEGI ÁDÁM ELSŐ HELYEZÉST ért el humán tantárgycsoport kategóriában.
VARGA BARBARA a 15. helyen, TÁNGYES SZIDÓNIA a 17. helyen végzett.
Felkészítő tanáruk: BALÁZS ANITA

Beírtátok ezzel magatokat iskolánk, iskolátok a Szent Bazil történelmébe is. Az idők végezetéig….

Ez a mi sikertörténetünk.

Tags: , ,
Menü