Sikeres kisgyermekgondozó, – nevelő vizsga. Debrecen 2020 május

folder_openDebreceni tagintézmény, Hírek

Múlnak a gyermekévek, de van visszaút a bölcsődébe…
2020. május 26-án, rendhagyó módon sor került az iskolánkban több éves, sikeres múltra visszatekintő Kisgyermekgondozó, –nevelő osztály gyakorlati vizsgájára. Ebben az évben ennek a vizsgatevékenységnek iskolánk egyik tanterme szolgált helyszínéül, ahol demonstrációs körülmények között bizonyíthatták tanulóink szakmai rátermettségüket, két területen.

A gyakorlati tétel az alábbi részfeladatokból tevődött össze:

  • A) Napi gondozási feladatok ellátása
  • B) Napi gondozási, nevelési feladatok elvégzése a gyermekek bevonásával.
  • C) Gondozás a bölcsődében

A napközbeni gyermekellátás szokásos tevékenységeinek bemutatása, elemzése és ismertetése demonstrációs feladatok során. Berendezések, tárgyi eszközök válogatása, elemzése, konfliktus- és szituációs helyzetek és feladatok értelmezése, döntési helyzetek elemzése, problémaelemzés. Az életkori sajátosságokból adódó nevelési helyzetek, kérdések elemzése, és tanácsadás a szülőknek. A következő napon, 2020. május 27-én elérkezett a nagy izgalommal várt központi szakmai írásbeli vizsga. A sikeres vizsgát követően, 2020. június 12-én ünnepélyes keretek között kiosztásra kerültek a szakmai bizonyítványok, ahol mind a 13 vizsgázó büszkén vehette azt át, munkája elismeréseként.

Tanulóink kiemelkedő felkészültségét bizonyítja a 4, 4-es vizsgaátlag és a vizsgabizottság tagjainak dicsérő szavai. Gratulálunk, és további sikereket kívánunk! Köszönjük az őket felkészítő tanárok áldozatos munkáját!

Kocsárdiné Juhász Zsuzsanna
osztályfőnök

Szent Bazil Középiskola Sikeres kisgyermekgondozó,   nevelő vizsga. Debrecen 2020 május Debreceni tagintézmény Hírek Szent Bazil Középiskola Sikeres kisgyermekgondozó,   nevelő vizsga. Debrecen 2020 május Debreceni tagintézmény Hírek Szent Bazil Középiskola Sikeres kisgyermekgondozó,   nevelő vizsga. Debrecen 2020 május Debreceni tagintézmény Hírek

Tags: , , , ,
Menü